KLÁRIS folyóratban megjelent verseim

 

TÉLI BEREK

 

Dér csípi a falevelét, búsan hull a földre,

nem ismerek rá a tájra ködfüggönnyel szőve.

Virág után fürkészgetek letarolt berekben,

de hírmondó sincs belőle bánat ült lelkemre.

 

Varjúsereg száll felettem,  gúnyológva károg,

verőfényre, napsütésre mindhiába várok.

Pipacs sem nő tavaszig, itt e kopár réten,

Cinke sem száll ágról-ágra, hogy kikeletről zengjen.

 

Kárőrvendő, gonosz varjak, mért hallgatnék rátok?

Én tudom hogy hiába azért mégse várok.

Lesz még tavasz, virágszőnyeg terül el a réten,

Győz az élet a halálon, reményt ez ad nékem.

(13/1 Kláris)

 

 

AZ ELSŐ DALOM

 

Ős tölgyfa erdőnek lombos sátorában,

 ködös őszi esten gyökeret vert lábam.

 Aludni készült a zsivajgó rengeteg, 

fejemre hulltak a rőt színű levelek.

 

Mellettem – aki már letette a gondját -

az öreg tölgy ága hintáztatta lombját.

Álmos szemével most lepillantott reám,

friss harmatgyöngy ringott minden ága-bogán.

 

E fának tövében bársony moha ágyba,’

álmából ébredt fel   szentjánosbogárka.

És amiként csendben beállt az éjsötét, 

meggyújtotta tüstént parányi mécsesét.

 

Majd amint a fánál mélán álldogáltam,

száraz,korhadt ágán vén lantot találtam.

Nem tudván,hogy ki volt valaha dalnoka,

azt sem,hogy e hangszert,vajh’ ki tette oda.

 

Néztem ámulattal, félőn leemeltem,

suta gyermekujjal tétován pengettem.

Fölneszelt az erdő,kinyitotta szemét:

Meghallgatta szívem legelső énekét.

 

Miről is szólhatott volna ez a nóta:

 Az indián nyárról már ős idők óta.

Miközben rájöttem,- zenélnek a szavak,

természet hangjai dalnokká avattak.

12/5

 

 

ÉJSZAKA

 

Neon- lovak fényfelhőben,

vágtatnak a sötét éjben,

alszik a zaj egy kőpadon,

a csend is elült valahol.

 

Néha egy fa ásít csendben,

tücsök zenél, levél rezzen,

elmúlt egy év – szól -  az idő,

vigasztalan meséket sző.

 

Szendereg az álmos bú, és

szótlan kocog a feledés,

a vágyam is távol jár már,

óra tiktakol, de nem vár.

 

Megállnak a neon- lovak,

kint alszanak az ég alatt,

csillagfényben felragyognak,

holdfényére fátylat vonnak.

 

Én szólok most a némaság,

ez nem mese, - a valóság,

én sem mondom tovább ma már,

elhagyom, mint  bő víz,-  tavát.

 

Neon-lovak álma felett,

csintalan mosoly lebegett,

keletről egy napfény csóva,

felhőket bíborba vonta.

2012/2

 

 

ÖRÖMÜNNEP

 

Szóljon harang mindenkinek,

békesség az embereknek,

eljött karácsony ünnepe,

szikrát szór egy csillag fénye.

 

Isteni gyermek született,

Egén szent Betlehemnek

három király hozta a hírt,

kiket a hit lángja hevít.

 

Emberiség megváltója,

Krisztus, Istennek Szent fia,

áldott legyen Szűz Mária,

Jézuskánknak szülő anyja.

 

Üdvösséget hozott nékünk,

megbocsájtó, nyugodt lelkünk,

gyertyát gyújtunk, ünnepelünk,

örömkönnyel teli szívünk.

 

Pásztorok is énekelnek,

a kisdednek így üzennek,

karácsonyfák azt suttogják:

békés lett az egész világ.

2011/6

 

 

2011/5

 

 

TÉLVÁRÓ

 

Kárognak a varjak,

vörös az ég alja,

dunnát húz magára,

a természet hangja.

 

Lágy szellő simogat,

borzol, rőt, lombokat,

ős húrjain penget,

lantján hős regéket.

 

Változó természet,

évszakokat perget,

mindig újjáéled,

elkápráztat mindent.

 

Az éjjel havazott,

jégvirág csillogott,

megfagyott reggelre,

várva kikeletre.

2011/5

 

 

ALKONY A BALATONNÁL

 

Zamárdiban láttam e gyönyörű képet,

fénylábával a nap víztükrébe lépett.

Olyként viselkedett, mint űzött vadállat,

akit a vadászok nyilai találtak.

 

Belegázolt a tó tarajos zöldjébe,

hogy fájó sebei lázát így enyhítse.

S hogy égő szomját tüstént csillapítsa,

ajkával friss vízét lánggyomrába itta.

 

Szúrt teste megpihent ringó hullámokon,

szétterült tányérja a gyűrött habokon.

Mígnem alábukott merengőn, vibrálva,

beolvadt rőt színe Nyugat alkonyába.

2011/3

 

 

Kertek alatt jár már a tél,

fákról lehullt minden levél,

zúzmarás, kihalt a puszta,

jégen siklik a fakutya.

 

Messze egy elhagyott tanyán,

zsuppfedeles ház tornácán,

jégcsapok csüngenek sorban,

beszélgetnek félárnyékban.

 

Templom harang kondul szólva:

Éjfélt üt a toronyóra!

Holdvilág fény kerekded lett,

erdők alja árnyékot vet.

 

Metszőn fúj az északi szél,

horizonton förgeteg kél,

meghozta a hótakarót,

hegyet, mezőt, beborítót.

 

Szántóföld már alszik mélyen,

magok szunnyadnak békében,

száncsengő hangja muzsikál,

gyermekek víg kacaja száll.

 

Kertek alatt pihen a tél,

természetnek halkan mesél,

dédelgeti, babusgatja,

hó subával betakarja.

2010/6

 

 

SZEMERKÉLŐ, ŐSZI ESŐ

 

Szemerkélő, őszi eső

csillog a fák levelein,

elmúlt az idő s a nyár

dér villan hajam tincsein.

 

Az ősz tükrében látom

elmúlt éveim útját,

szemerkélő, őszi eső

mutasd meg nékem arcát.

 

Régen nem láttam már

azt hittem tudom feledni,

szememben fényes a nyár

feledném, de az ősz nem engedi.

 

Rovom magamban az utat

a kihalt ligeti fák között,

s már csak emlék csupán

ami rég, szívembe költözött.

 

Bánom is, meg nem is

könnyem nem szárítja fel,

szívem szomorúságát

semmi nem vidítja fel.

 

Idős vagyok már,

nem is néznek rám,

de bármennyire is fáj

arca emlék csupán.

 

Szemerkélő, őszi eső

mosd le szívem búját,

rohanjon a nyár s az ősz

hozd el a tél fehér magányát.

2010/5

 

 

 

 

Hajnali pirkadatkor,

sötét, üres éjjeleken,

lidércek szállnak merengő szememre, -

s az álomorkán letarolja szemhéjam fedelét.

 

A pokol kénköves tüze marja,

vadul lelkem nyugodalmát.

Szívem rúgói zakatolnak vészesen,

téged óhajtva mindig kedvesem.

 

Forró, nyári estéken látom néha,

szürkésen lebegő fátyolos alakod.

A messzeségben feltűnsz,

mint csillag a sötét égen.

 

Rám nevetsz, majd ismét eltűnsz,

a holdtalan fekete éjben.

2010/3

 

 

A CSAVARGÓ

Csóró Csavargó a nevem,

nem tagadom, így születtem,

amit látok elemelem,

de nincs se nyaram, se telem.

 

A világot bezsebelem,

bánatom vállamra vetem,

amit kapok, pénzzé teszem,

azt meg a kártyán elverem.

 

A gazdagot kizsebelem,

szegényeknek félre teszem,

korgó nyomrom türtőztetem,

hogyha van mit, akkor eszem.

 

Jártam már a nagyvilágban,

éltem sok nyomorúságban,

kacagtak rajtam, ha sírtam,

bosszúságom kínnal bírtam.

 

Mint a vadász űzött vadja,

kit kerget a kürtök hangja,

eszem hajszol minduntalan,

éjjel, nappal határtalan.

2010/1