ALTATÓ

Szendereg a láthatár

szirmát csukja tulipán,

gólya a fészkére tér

kicsinye is alszik rég.

A széncinke sem dalol,

vidáman a lomb alól,

erdő mélyén fák alatt,

pihen már az őz csapat.

János bogár arra jár,

helyet éppen ott talál,

lefekszik egy fűszálra,

ott alszik ki lámpása.

Csendes már a tarka rét,

fenyves sem zúg, éj sötét,

nem csobog a kis patak,

angyal őrzi álmukat.

Nap sem süt, Hold nem ragyog,

alusznak a csillagok,

álom tündér rád nevet:

Hunyd le, te is kis szemed!