ÁRVIZI KÉP 2010

Egy nap a dicső természet,

iszonyú haragra gerjedt.

Ég a földdel egybeszakadt,

nem kímélt szívet se lelket.

Mintha a menny nagy hirtelen,

helyet cserélne pokollal,

ördögi égzengés, villám,

csattogott kéjes vigyorral.

Hegyi patak duzzadt árja,

szélvihar tomboló tánca,

házak recsegő omlása,

gyilkos orkán kacagása.

Félelem, rettenet az úr,

az ember most tűrni tanul,

kínszenvedés lett az öröm,

aludni tért a káröröm.

Tengernyi lett a fájdalom,

a hit reménye sírhalom.

Egy csónakban síró gyermek,

arca riadt, teste remeg.

Fiatal pár könnyben ázik,

sorsuk  lelkükkel csatázik.

Félig volt csak kész a házuk,

romba dőlt az életvágyuk.

Uram, miért sújtod őket,

benned bíztak, reménykedtek!

Nyújtsd ki végre óvó kezed,

önts beléjük életkedvet.

Szeretet a világ léte,

életek függenek tőle.

Hazámnak is adj belőle,

fölvirágzást, mindörökre.