TULIPÁNSORS

Tengernyi tulipán nyílt ki a mezőben

tarka virágsereg illatos felhőben.

Úgy szikráztak rajtuk, a kristályvíz cseppek,

mint miket ezernyi, csillaggal hintettek.

Fény hoz nékünk tavaszt, szerelmet, életet,

virág csalogatja, mézgyűjtő méheket.

Színek kavalkádja, kavarog a réten,

vidámságra hív most, mindenkit az ének.

Ez a csoda sajnos, túl hamar elillan,

amint a Nap fénye, ég alján felcsillan.

Ám az élet folyton, utat tör magának,

félve indul e szép, virág, hervadásnak.

Eltűnik harmatnak, ezüstös gyöngysora

felszárítja a Nap, lángmeleg sugara.

Ahogy a tűző fény egyre erősödik,

kis virágunk szirma, lehull mindegy szálig.

Hervatagon rogy le a porhanyós földre

feláldozva magát, most és mindörökre.

Nem vágy már ő többé se fényre, se éjre

örömmel gondolva jövő kikeletre.