Gyerekeknek

 

AZ ÉN MESÉM

című mesekönyvben 2010-ben jelent meg mesefesztivál pályázatára írt verses mesém.

 

 

KATICA ICA KALANDJA

 

Zöldellő, tarka rét vadvirágos tengerében

madarak énekelnek, méhek döngicsélnek.

Magas fűszál hegyére, Katica Ica mászik

remélve azt, hogy így könnyebben látszik.

 

Keresi az utat hol tegnap napozott

ám de, bizony attól messzire lakott.

Reménykedett abban, lesz, aki majd tudja

merre van a piros tulipán hajléka.

 

Züm – Züm a méhecske szívesen segít

így Katica megtalálta kedvenc helyit.

Hanyatt fekszik, fölteszi zöld napszemüvegét

elgondolkodva élvezi a nap barnító melegét.

 

A forró napon kissé elbágyadt s álmodott,

közben sok komor felhő, esős vihart hozott.

Tulipánt a szél tépte, rázta mérgesen

az gondolt egyet,  szirmait becsukta sebesen.

 

Hirtelen sötétség borult a réti világra

fázott a bogárka, fel is ébredt nemsokára.

Felriadván látta, hogy álmából valóság lett

mikor, kikandikált a cirmos szirmok felett.

 

Dörgött, zengett az ég, villámok cikáztak

Kár volt elindulnom, belátom hibáztam.

Édesanyám intő szavára miért nem hallgattam!?

szánom, bánom, de már késő töprengeni rajta. -

 

Nagyon sok idő telt el, míg a vihar tartott.

Napocska a hegyek mögé bújt, lehanyatlott.

Mélykék sötétség borult a tájra sejtelmesen,

ragyogtak a fűszálak a csillagok fényében.

 

Didergett a kis Katica, remegett a szája,

vacogott a foga, inába szállt bátorsága.

Szedte pici csöpp lábait, ahogyan csak tudta

nedves, gyűrött szárnyait emelni sem bírta.

 

Szél Úrfi virgonc paripán nyargalt tova,

fák oldalán nedvesen csillogott a moha.

A telihold kedveskedve mosolygott le reá,

szívéből melegséget öntött szárnyai alá.

 

Így hát fürgére vette apró lépteit, hisz

a tulipán kedves fészkétől távol lakik.

Érezte, anyukája otthon már nyugtalan

és sötétben  a járás is nagyon bizonytalan.

 

Egy kis lámpa kellene, hogy világosság legyen

mert, a kusza fűszálakon többször is elestem.

Kék- zöld, sebes már a térdem, és bizony nagyon fáj,

de jó is annak, ki lefeküdt, s ágyba bújt már.

 

Imigyen kesergett magában Katica Ica

mikor mellette szentjánosbogár szállt tova.

Ilyen lámpással gyorsabban jutnék haza,

ezért sietve kiáltott a bogárnak oda:

 

Szépen kérlek téged drága lámpás János

sugárzó fényeddel kísérjél haza most.

Hétpettyes kabátom emelni alig tudom,

repülni így nehéz, és bizony már unom...-

 

Folytatni a kérést Katica nem tudta,

a fénylő bogár jobbját kedvesen nyújtotta.

Bal kezébe vette parányi lámpácskáját:

Gyerünk, mert megfázol a tüskés teremburáját. -

 

De közben már csendesedett a szélvihar,

zöld erdő, és mező népe elaludt hamar.

Gyorsan felkerekedtek, együtt elrepültek,

az éj sűrű ködfátyla eltakarta őket.

 

Hát bizony még így is sok időbe került

míg Katica Ica otthonáig repült.

Kopogott az ajtón reszkető kezével,

könnyes szemmel ugrott édesanyja ölébe.

 

- Szedte-vette teremtette, arany bogárkám

aggódó lelkem már régóta várt rád!

Hol jártál kicsikém kerek e világban?!

Katica hallgatta, de már félálmában.

 

Lámpás János elköszönt jó éjt kívánva    

nyugalom, boldogság szállt a családra.

Így lett vége a hét pettyes Katica mesének,

ha, tetszett további kalandot remélhetsz.

                                                                                               

Jó, hogy látlak hóvirág,
megkérdezem tőled,
Mi hírt hoztál, mit üzensz,
erdőnek mezőnek?

Szedd a szárnyad szaporán,
vidd a hírt madárka,
Útra kelt már a tavasz,
itt lesz nemsokára!

 

Hull a hó, hull a hó,
lesz belőle takaró,
ráborul a vetésre,
hogy a fagytól megvédje.

Vastag hóbunda alatt
kenyérmagvak alszanak,
puha ágyban telelnek,
s kikeletkor kikelnek.

 

Hull a hó, hull a hó,
mesebeli álom,
Télapó zúzmarát
fújdogál az ágon.

A kisnyúl didereg
megbújik a földön:
"Nem baj ha hull a hó,
csak vadász ne jöjjön!"

Parányi ökörszem
kuporog az ágon,
Vidáman csipogja:
"Süt még nap a nyáron!"

 

 

 

 

Ez a cinke oly picinke,
falevélből van az inge,
pókhálóból a szoknyája,
makkhéjból a csizmácskája.

Csak füvön élt a kis zebra,
de most rákapott a zabra,
végül is elvitték Szobra,
ott oktatják szebbre-jobbra.

"Apám -így szól a kis bálna-,
hadd mehessek el a bálba."
"Nem mehetsz el, fiam, Péter,
nem vagy még egy kilométer."

Mért tanulnak a kis vércsék?
Azért, hogy a leckét értsék.
Tanítójuk egy hasas,
pápaszemes, lomha sas.

"Ne ugrándozz, ne táncolj, ne bomolj,
az iskolás fiúcska mind komoly."
Garázda kölykét inti így a moly.

Fekete az ablakpárkány,
rákönyököl a kis sárkány,
hat feje néz az utcára,
egy a leckét bent biflázza.